Globális veszélyek

Ma van a globális túlfogyasztás napja!

earth overshoot day

Ebben az évben augusztus 19-ére esett a globális túlfogyasztás napja, mely minden eddiginél korábbi időpontra esett idén. Ez az a nap, amikor elfogyasztottuk az erre az évre rendelkezésre álló erőforrásainkat, melyeknek december 31-ig elegendőnek kellett volna lenni!

Évről-évre egyre korábbi időpontra esik az a nap, ami azt is jelenti, hogy egyre gyorsabban fogyasztjuk el a rendelkezésünkre álló erőforrásokat, vagyis jelenlegi életvitelünk teljes egészében fenntarthatatlan!

Tavaly majdnem augusztus végére esett az a nap, amikor kimerítettük erőforrásainkat. A mai naptól kezdve év végéig túlfogyasztjuk a Földünket, vagyis bolygónk erőforrásait. A teljes évre elegendő erőforrásokat úgy határozzák meg, mint azt a mennyiséget, amely ahhoz elegendő, hogy a Föld a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

A Global Footprint Network nevű szervezet minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi az az erőforrás, ami képes ellensúlyozni az ember ökológiai lábnyomát. Ehhez számításba veszik, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el és mennyit képes a Föld megújítani, vagyis a Föld biológiai kapacitását osztják az emberiség ökológiai lábnyomával, és a kapott eredményt szorozzák meg az év napjainak számával.

Ebben az évben tehát augusztus 19. az a nap, ameddig a Föld még képes újratermelni az általunk elfogyasztott erőforrásokat. A kép némileg rémisztő, hiszen ezt a mutatót 2000 óta számolják, akkor egészen október elejéig nem léptünk át a túlfogyasztás tartományába, most viszont már augusztus közepén elértük ezt a szintet.

Ha ezt nézzük, akkor a jelenlegi számok alapján legalább másfélszer ennyi Földnek kellene lennie, hogy eltartsa egész évben az emberiséget. A helyzet tehát aggasztó, és ha kritikus szemmel nézünk egyéni életünkre, beláthatjuk: ugyan apró lépéseket egyénenként is tehetünk a probléma megállítására, de ezek csak annyik, mint a tengerben egy csepp. Amíg a döntéshozók a haszon elvét követik, és ez felülírja Földünk hosszú távú fenntarthatóságát, addig érdemben egyéni szinten aligha tudunk változtatni. Az emberiség – részben a túlnépesedés, részben más okok miatt – olyan létformákba lett belekényszerítve, amelyben keze-lába kötött, és akkor tekintenek rá csodabogárként, ha törekszik a fenntartható megoldásokra…

 

About the author

Globalprojekt

A Globalprojekt célja, hogy beszámoljon a körülöttünk lévő világ történéseiről. Éghajlatváltozás, menekültválság, globális nagyhatalmi játszmák? Mi megírjuk!

Add Comment

Click here to post a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Powered by themekiller.com