Globális veszélyek

Vízszennyezések világszerte

vízszennyezés

A szennyezett élővizek, a tiszta ivóvíz hiánya egyre nagyobb méretű problémákat jelentenek világszerte, a megoldás sürgető lenne, ám úgy tűnik, az átfogó megoldások még váratnak magukra.

Veszélyes vízszennyezések

A világ minden részéről hallani lehet időnként kisebb-nagyobb méretű vízszennyezésekről, és időnként Magyarországon is felüti a fejét egy-egy aggasztó hír. Pedig nagy valószínűséggel még több olyan vízszennyezés van, amelyről nem szereznek tudomást a hírügynökségek. Ennek ellenére a vízszennyezés mindenkit érint, hiszen ilyenkor egészségünket veszélyeztető anyagok kerülnek az élővizekbe, melyek különböző módokon, de hosszú távon is kockázatot jelentenek az emberiségre nézve.

A vízszennyezések mellett a legnagyobb problémát a vízzel való pazarló bánásmód jelenti, és e kettő eredményeként hosszú távon mind a víz korlátozott mennyisége, mind a minősége gondot jelent majd világszerte. A vízzel kapcsolatos problémák már évtizedek óta jelen vannak a világban, noha éppen a világ nyugati felén – ahol pedig a leggyakrabban a vízszennyezést okozzák – még alig érződnek ezek a hatások. A szennyezett víz már most felelős évi 15 millió kisgyermek haláláért, és több mint 1 milliárd ember egészségi állapotáért. A vizekbe kerülő növényvédőszerek, nehézfémek, sugárzó anyagok, foszfátok felelősek ezért.

Vízszennyezések világszerte

A világ minden részén súlyos a helyzet, de talán a legrosszabb a vizek állapota Kínában, ahol mind a folyóvizek, mind a part menti óceánok vize súlyosan szennyezett. Ennek oka, hogy a folyóvizekbe engedik az ipari üzemek, lakosság szennyezéseit, ami onnan a tengerbe kerül. A következmény a tengeri élővilág pusztulása, a növekvő algatelepek, a fejlődő országok népeinek még nagyobb elszegényedéséhez és egészségi állapotának romlásához vezet.

A fejlődő, tengerparti országokban a szennyvizeket tisztítás nélkül engedik a tengerekbe, az ipari szeméttel együtt, hiszen itt nincs elegendő forrás a szennyvíztisztító telepek kiépítésére. Ez azonban tovább növeli az algásodást, és a tenger élővilágának pusztulását.

Magyarországi helyzetkép

A vízszennyezések tekintetében hazánkban sem túl rózsás a helyzet, gondoljunk csak a tiszai ciánszennyezésre vagy a Rába évekig tartó habzására. A szennyvíz tisztítása sem megoldott még minden magyarországi településen, és ahol vannak szennyvíztisztító telepek, ott sem lehetünk nyugodtak. Éppen a napokban került a nagy nyilvánosság elé a vásárosnaményi szennyvíztisztító esete, ahol ugyan van szennyvíztisztításra alkalmas berendezés, ám azok többsége nem működik, így közel 30 település szennyvize gyakorlatilag tisztítatlanul ömlik a Tiszába. Ezek olyan települések, amelyeken nincs kiépítve a csatornahálózat, ám az egyedi szennyvízaknákból kiszippantott szennyvizet tartálykocsikkal szállítják a tisztítóba.

A hazánkat érő legtöbb vízszennyezés ugyanakkor határainkon túlról érkezik a folyóinkkal együtt, gondoljunk csak a 2000-res tiszai ciánszennyezésre. A vizek folyamatos szennyezése, és az évtizedes növényvédőszer-használat következtében a talajvizeink is nagymértékben szennyezettek. Emellett a hazai csapvizek jelentős részének arzéntartalma is meghaladja a megengedett határértéket, a megoldás ez esetben is várat magára.

Mi is sokat tehetünk a tiszta víz érekében!

Ugyan a globális vízszennyezési problémákat egyéni szinten nem tudjuk megoldani, mégis sokat tehetünk a jövő generációinak egészségéért. A lefolyóban eltűnő szennyvíz még hosszú utat tesz meg, mire megtisztul (ha képes egyáltalán), és vannak olyan anyagok, amelyek benne maradnak. Így soha nem szabad gyógyszereket, kémiai, vegyi anyagokat, benzint más robbanásveszélyes anyagokat a lefolyóba önteni, csakúgy, mint festékeket, permetszereket sem. Ne öntsünk olajat, zsíros anyagokat a lefolyóba, ezek eldugíthatják a csöveket, csak a duguláselhárítás segíthet, és az élővilágra nézve is igen károsak!

Ne pazaroljuk a vizet! Ahol lehet, takarékoskodjunk vízkészleteinkkel, használjuk újra a szürke vizeket, gyűjtsünk esővizet. Lehet, hogy csak csepp a tengerben, de a tenger is sok apró vízcseppből tevődik össze!

About the author

Globalprojekt

A Globalprojekt célja, hogy beszámoljon a körülöttünk lévő világ történéseiről. Éghajlatváltozás, menekültválság, globális nagyhatalmi játszmák? Mi megírjuk!

Add Comment

Click here to post a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Powered by themekiller.com