Kínában idén egy katonai parádén nem a kommunizmus győzelméről emlékeztek meg, hanem inkább Japán második világháborús legyőzésének 70. évfordulójára. A kínai nacionalizmus (és Japán történelmi gyűlölete) kiüti a marxista ideológiát.
Franciaországban a jobboldali ultra-nacionalisták támogatják azt a népszavazást, amelyben Görögország baloldali kormánya azt kéri népétől eldönteni, hogy az eladósodott országnak el kell-e fogadnia a nemzetközi hitelezők legújabb adósság-intézkedéseit. Hogy miért? Mert a Marie Le Pen vezette Nemzeti Front Párt ugyanezt a mechanizmust akarja használni arra, hogy Franciaországot kiszavazza az Európai Unióból.Nagy-Britanniában, David Cameron miniszterelnök vezeti a Konzervatív Párti többséget, ám a skótok, akik el szeretnének válni Angliától, valamint egy szakadár párt, akik Angliát az EU-n kívül szeretnék látni, megbéklyózzák őket. Az egész Egyesült Királyságot felemészti az a kérdés, hogy ki ő és hová tartozik.
És persze, Görögországban és Németországban a két ország közti gúnyolódás a görög mentőcsomag kérdésben intenzívebbé és egyre rosszabbá válik, még akkor is, ha néhány megfigyelő azt mondta, hogy Németország, ha Poroszországot is belevesszük, több bankcsődön ment keresztül, mint Görögország.
Egyre inkább az látszik, hogy a „globalizáció” nem eloltotta, vagy hagyta egyedül elaludni a nacionalizmus tüzét, hanem sokkal inkább lángra lobbantotta azt. A globális és regionális keretek – Az Európai Uniótól az ENSZ-ig látszólag stabil politikai egyensúlyi helyzete alatt – a nemzeti identitás megújult támadásba lendült.
Időközben azonban ez mellékesnek tűnik. Néhány nyilvános felmérés például egy egyesült Európa ötletének jelentős támogatottságát mutatta ki. Ám ez a támogatás csak ötletnek tűnik és nem a valóság.
A hatalmak közül sokan, melyek egyszer az egyesült világ jövőképét látták vonzónak – globális befektetések, migráció, utazás, kommunikáció – most a bolygót zsúfoltnak és kegyetlennek látják.
A globális tőkeáramlások kapzsi profitot hoztak a vállalkozásoknak, miközben nagylelkűen lehetővé tették a jólétet és a nyugdíjkiadásokat a szegényebb országokban, gyakran eredményezve megszorító programokat, mindezek pedig felébresztették és kiszabadították a nacionalista eszméket.
„A globalizáció pusztításai a nemzeti identitást fontosabbá tették,” mondja Jeremy Shapiro, a Brookings Intézetből, aki korábban az Obama Külügyminisztériumban dolgozott. „A 2. világháború óta az emberek nagylelkűen az olyan rendszereket keresték, amelyek megteremtik a békét és a jólétet a világban. Valahogy sikerült is”.
„De a nacionalizmus a leghatalmasabb erő a modern emberi ügyekben,” folytatta Shapiro. „És ez egyértelmű Európában és mindenhol máshol is újra.”
Görögország Európa számára csak a kezdet. Olaszország, Portugália és Spanyolország ugyanilyen pénzügyi kihívásokkal szembesül, és szintén növekvő nacionalizmus látható a nagy globális hitelezőkkel szemben.
A bevándorlás és utazás kreatívan hozott egy új kulturális keveredést és profitot a turizmusból. Van még 60 millió menekült világszerte, „csónakos emberek” kerültek a nyílt tengerre és sodródtak Ázsiából a mediterrán országokba, és növekszik a velük szembeni neheztelés az országokban, ahol a lassú gazdaságok fűtik a helyi haragot a bevándorló munkaerő ellen.
Az azonnali és mindenütt jelenlévő globális kommunikáció egy másik felemás áldás. Ugyanez a rendszer, amely Taylor Swift videóiban terjed, és a „Trónok Harca” megengedi az Iszlám Államot (vagy ISIS), hogy világszerte toborozzon, a nemzetek számára egy másik okot kreál, hogy féljen a világ többi részétől.
„A nemzetek végülis azért vannak, hogy megvédjék állampolgáraikat a „külső” behatásokkal szemben”, mondja Shapiro. „Ez a gazdaság, a kultúra és a fizikai biztonság tekintetében is így van.” Más szóval, minél fenyegetőbbé válik a bolygó, annál több ember ragaszkodik a saját nemzeti identitásához.
„Még az Iszlám Állam is egy „állam” akar lenni,” mondja. „Valójában igényli, hogy az legyen. És az ok ugyanaz: megvédeni az embereit.”
Néhány nemzetnek, a legjobb védekezés egy jó nacionalista támadás.
Ez az, amit Vladimir Putyin elnök tesz Oroszországban, a nacionalizmus végtelen ciklusát táplálja azzal, hogy megtámadja a Krímet és Ukrajnát, és megfélemlíti Lengyelországot és a balti államokat – amelyek a nacionalizmussal válaszolnak a saját módjukon. Oroszország, akit lényegében kirúgtak a G7-ből, hasonlóvá vált egy ismétlődő hackerhez a Nyugat rendezett hálózatában, egyik nemzetet a másik ellen ugrasztja, amikor csak tudja, és egyre gyakrabban.
És Kína, mely adoptálta a kapitalizmust, de a szabadságot nem, olyan hatalmassá válik, hogy a többi ázsiai ország aggódik az identitásáért és Kína hatalmára félelemmel reagál. Sok ország viselkedését igazolja a történelem valamint Kína viselkedése, mely egyre inkább úgy bánik a szomszédaival, mint bosszantó, ám gyenge szomszédok. „Kína nem hisz a hatalmi egyensúlyban”, Henry Kissinger mondta ezt nemrég egy washingtoni beszédében. „Ez az ötlet érthetetlen számukra, és ez nem fog változni.”
Ez növekvő nemzeti konfliktusokhoz vezet, még ha Barack Obama elnök megpróbálja is összekovácsolni egy új, 11 nemzetből álló csendes óceáni kereskedelmi szervezetet, mely nem tartalmazza az emberek köztársaságát.
A Kongresszus nemrégiben megadta Obamának a megerősített tárgyalási hatáskört egy ilyen szövetség létrehozására, ám még ha a Csendes-óceáni Partnerség létre is jön, nem jelenti azt, hogy a nacionalista lelkesedés eltűnik a csendes óceán partjain.
Ez csak azt jelenti, hogy Kína színpadán egy másik, még nagyobb felvonulás lesz.
(Az eredeti bejegyzés Howard Fineman tollából itt olvasható: http://www.huffingtonpost.com/2015/06/30/nationalism-europe-asia-_n_7700348.html)
Add Comment